Paprikamalom tulajdonos, paprikatörténeti múzeum alapító

Ajándékötletek karácsonyra: gasztro, dekor, élmény

Ajándékötletek karácsonyra: gasztro, dekor, élmény

Bár az advent hagyományosan a böjt, az elcsendesülés és a karácsonyra való felkészülés időszaka volt, mára a fogyasztásra való ösztönzés lett az egyik meghatározó jellemzője. A karácsonyi bevásárlás valóban meglehetősen kimerítő művelet, gyakran kevés a lehetőség elérni az eredeti adventi békét. Ezért talán segít egy kicsit, ha házhoz jönnek az ajándékötletek. Háziasszonyok, hobbyszakácsok előnyben! Az…

„A mi sokszínű kertünk.” A kampány zárása és tapasztalatai

„A mi sokszínű kertünk.” A kampány zárása és tapasztalatai

Kerti körkép elnevezésű, a környezetvédelemhez és a fenntarthatósághoz kötődő cikksorozatunkban gyakran hivatkoztunk „A mi sokszínű kertünk” című kezdeményezésre. A felhívás célja az volt, hogy a pályázók a saját kiskertük határain belül tapasztalhassák meg az élőlények és életközösségek számtalan kapcsolatát, a biodiverzitás jelentőségét. A program november közepén lezárult, eredményeinek ismertetésébe pedig mi is bekapcsolódunk. A mi…

December 5; a talaj nemzetközi napja

Ebben az évben sokat foglalkoztunk fenntarthatósági témákkal, a biodiverzitás jelentőségével és a múzeumi kiskertünk változásaival. Folytatva ezt a gondolatmenetet, most a december 5-i talaj nemzetközi napjáról is megemlékezünk. Hiszen a megfelelő termőföld ugyanolyan fontos a sikeres növénytermesztés szempontjából, mint a meleg napsugarak vagy a tiszta víz. Megújítható energiaforrás. Lehetőség és felelősség A legtöbben talán hajlamosak…

Tex-mex novemberre: Chili con carne

Tex-mex novemberre: Chili con carne

Néhány hete egy hazai ihletésű receptet ajánlottunk, a pincepörköltet. Ezúttal egy merészebb, egzotikusabb fogás kipróbálását javasoljuk. Irány Texas és Mexikó, hiszen egy tál forró chili con carne garantáltan felpezsdíti a ködös, novemberi napokat. Az izgalmas tex-mex konyha Szín- és illatkavalkád, pikáns fűszerek, csirke, marha, tengergyümölcsei, kukorica, avokádó és chili, minden mennyiségben. A népszerű mexikói gasztronómia…

Az új őrlemény és az éves tapasztalatok

Az új őrlemény és az éves tapasztalatok

Az új őrlemény már hetek óta kapható, valószínűleg a legtöbben már pótolták is a tavaly óta megcsappant készleteket. Reméljük, aki már főzött is vele, elégedett a fűszerrel. Most elmondjuk mi is – a gyártó, illetve a feldolgozó szemszögéből – hogy milyen tapasztalataink vannak az idei paprikával. A gazdasági év eseményei Az időjárás viszontagságaira, anomáliáira már…

Darálás és őrlés ma. A 21. századi paprikamolnár

Darálás és őrlés ma. A 21. századi paprikamolnár

A fűszerpaprika feldolgozásának régi módszereiről több alkalommal is írtunk már. Ezúttal egy paprikamolnár feladatait szeretnénk szemléltetni: A jelenben. Bár a füzéreket felváltották a nagy, gázzal fűtött, szalagos szárítók, a külü helyett pedig mechanikus malmok végzik a munkát, az őrlemény előállításának folyamata ma sem egyszerű. Az összefoglalóhoz Molnár Anita könyve, A szögedi paprika nyújt segítséget. Technológiai…

A hazai paprikatermesztés kihívásai

A hazai paprikatermesztés kihívásai

Az elmúlt hetekben számos hírt osztottunk meg a saját házunk tájáról, ebben a cikkben viszont nagyobb léptékben szeretnénk gondolkodni. Mivel tisztában vagyunk vele, hogy a saját gondjaink, örömeink valójában általános, országos szintű folyamatok leképeződései, a hazai paprikatermesztés és -kutatás lesz a témánk. Az összefoglaló Pék Miklós kutató nemesítő kiváló írására támaszkodik. A magyar paprikatermesztés körképe…

Good Travel Seal: Ezüst fokozat

Good Travel Seal: Ezüst fokozat

Ezen a héten egy szakmai örömhírt szeretnénk megosztani. Ahogy a Kerti körkép cikkekben már többször jeleztük, a környezetbarát működés és a fenntartható fejlődés elkötelezettjei vagyunk. Ezen az úton újabb mérföldkőhöz érkeztünk: Büszkén jelenthetjük, hogy a Paprika Malom és Múzeum a Good Travel Seal értékelése alapján az ezüst fokozat minősítést kapta. A Good Travel Seal és…

Pincepörkölt friss paprikával

Pincepörkölt friss paprikával

Régen jelentkeztünk már recepttel, ezúttal a pincepörkölt elkészítési módjáról fogunk beszámolni. Ki tudta, hogy ez volt a szüreti időszak hagyományos étele? Most összekötjük az őszi betakarítások egy másik ínycsiklandozó termékével, a friss paprikával! A pincepörkölt és a pince Valószínűleg sokan vannak, akik elgondolkodtak már a pincepörkölt rejtélyes elnevezésén, de nem tudták, mi köze a pincéhez.…

Így telt a IV. Röszkei Rózsapaprika Nap

Így telt a IV. Röszkei Rózsapaprika Nap

Múlt vasárnap, október 13-án, immár negyedik alkalommal zajlott nálunk a Röszkei Rózsapaprika Nap. A közös fűzésről, tárlatvezetésről és a legkisebbeknek szóló játékokról fényképes beszámolóval készültünk. Népszerű paprikás programok Van, ami évről évre ugyanaz (és így is akarjuk, hiszen a hagyományteremtés a célunk.): A hozzánk érkező, csaknem 80 látogató – akik közül sokan visszatérők voltak –…

A biodiverz kiskert és a IV. Röszkei Rózsapaprika Nap

A biodiverz kiskert és a IV. Röszkei Rózsapaprika Nap

A Röszkei Rózsapaprika Nappal a közösségépítés és a hagyományteremtés volt a célunk. Talán jó úton járunk, hiszen immár negyedik alkalommal készülünk az eseményre. A tematikába azonban idén kerül egy új elem: Lássuk, milyen szerephez jut majd a biodiverz kiskert! Paprikás közösségépítés – ahogy azt megszoktuk Ha valaki járt már az előző három rendezvényünk valamelyikén, a…

Egy paprikás közösség őszi napjai

Egy paprikás közösség őszi napjai

Közeledik a IV. Röszkei Rózsapaprika Nap. Mielőtt – immár a hagyomány szerint – paprikafűzéssel és -töréssel hoznánk össze az érdeklődőket, vessünk egy pillantást a régi paprikás közösség hétköznapjaira. Azonos megélhetés, azonos feladatok Ha megvizsgáljuk Szeged-Alsóváros, Röszke és Szentmihálytelek nagyjából 150 évvel ezelőtti foglalkozási térképét, nyoma sem lesz a szakmák mai, változatos eloszlásának. Ez a vidék…