Paprikamalom tulajdonos, paprikatörténeti múzeum alapító
Mikor a régi szegedi paprikások szeptember elején a szedéssel voltak elfoglalva, természetesen a gazdasági élet más eseményei is zajlottak párhuzamosan. Már ekkor figyelmet fordítottak például a disznótor előkészületeire. A sonka, kolbász, szalonna elkészítése az egyik legnagyobb téli munka, egyben a bőség ünnepe volt. A disznótor nyitánya november 30-a A disznót rendszerint Egyed napján, azaz szeptember…
Ugye, minden Olvasónk emlékszik még előző heti írásunkra? Az 1919. decemberi paprikalázadás esetéről tudósítottunk, illetve jeleztük, hogy az ügy végleges lezárása csal öt évvel később történt meg. Az 1919-es paprikalázadás felidézése A Délmagyarország 1924. március 13-i száma már izgatott előrejelzést nyújt a hat nappal későbbre kitűzött főtárgyalásról: „Március tizenkilencedikén rendkívül érdekes izgatási bűnperben tart tárgyalást…
A gabonától a paprika felé forduló, malomszabadalmat megvalósító Szánthó-család nem csak innovatív szemlélete miatt kapott nyilvánosságot az első világháború után. Szánthó és Fiai ugyanis az éppen száz évvel ezelőtt – pontosabban 1919 decemberében – lezajlott paprikaribillió kapcsán is gyakran a Délmagyarország hasábjaira kerültek. A paprikaribillió előzményei Na de mi is volt a szentmihálytelki lázadás oka?…
A Délmagyarország archívumát, ami a szegedi mindennapi élet 1910-ig visszakövethető, meghatározó forrása, már számos bejegyzésben dicsértük. A cikkek valóban színes és összetett képet nyújtanak például a paprikarendeletről vagy a helyi termékek és a külföldi paprika örök harcáról. Ez azonban nem minden, a régi Délmagyarok hasábjain bűnügyi történetek is megelevenednek. A paprikalopás ugyanis az 1910-es években…
Biztosan mindenki emlékszik még előző heti bejegyzésünkre, amikor műtárgyaink közül a Malomújság 1940. november 1-ji számát mutattuk be részletesen. A sorozatot folytatjuk, a reflektorfénybe pedig ezúttal a Szécsi-féle szegedi paprika doboza kerül. Pléh paprikásdobozok a Röszkei Paprika Múzeumban A Malomújsághoz hasonlóan a Szécsi-féle szegedi paprika doboza is legféltettebb kincseink közé tartozik. Helyesebb nem is dobozról,…
Az utóbbi időben számos múzeum közösségi oldalán válik egyre népszerűbbé a Hónap műtárgya – posztsorozat. A kezdeményezés lényege, hogy a látogatók közelebbről is megismerhessék egy-egy gyűjtemény érdekesebb vagy a kiállításban nem szereplő darabjait. Mivel tárlatunk anyaga iránt nagy az érdeklődés – és bőven van mit mesélnünk – mi is belekezdünk egy hasonló programba. Első „választottunk”…
Ismét eltelt egy év, beértek a paprikák és elkészültek az első őrlemények. Október közepétől már friss paprikát adhatunk az érdeklődőknek! Tavasszal paprikát ültettünk, már az új őrleménynél tartunk Az idén a tavasz hozott újat: A május hűvös, esős volt, alig volt nap, amikor ne esett volna az eső a paprikaültetés idején, így több termelő többszöri…
Feladó: PaprikaMolnár Kft Kedves Vásárlók, Látogatók, Partnerek! Mint azt bizonyára mindannyian tudjátok, a PaprikaMolnár Kft háza táján ez a leglázasabb időszak. Folyamatosan zajlik a fűszerpaprika szedése, beszállítása és átvétele, éjjel-nappal működik a szárítónk. Rendkívül elfoglaltak vagyunk tehát, mégsem szeretnénk Benneteket hírek nélkül hagyni. A szokásos hosszú szöveget ez alkalommal színes fotókra cseréljük. Reméljük, üdvözletünk…
Alsóvárossal foglalkozó cikkeinkben már többször szó esett a ferencesek jelentőségéről. A kolostorkert múltját és jelentőségét, napjainkig tartó hatását azonban még nem tárgyaltuk ehhez hasonló részletességgel. Ferencesek Alsóvároson A történet a ferences rend szegedi felbukkanásával kezdődik, amelyre 1316-ban került sor. Majd a szerzetesek első templomukat 1509-ben szentelték fel, az épület akkor még nem a mai, Mátyás…
A fűszerpaprika szárító és őrlő üzemünkbe ebben az időszakban folyamatosan érkeznek be a kistermelők és vállalkozások fűszerpaprikái. Összeállítottunk egy kis gyűjteményt a fűszerpaprika szárításról egykor és most címmel. Érdemes megnézni a korábbi bejegyzéseinket is ebben a témában.
Paprikamarketing? Igen, mindjárt megmagyarázzuk. 🙂 Napjainkban a marketing, a brand és a PR fogalmai az élet szinte minden területén jelentőséget nyertek. Különösön fontossá válnak kereskedelmi ügyekben vagy a vendéglátás és egyéb szolgáltatások terén. Bűvös hatásuk alól természetesen mi sem függetleníthetjük magunkat. A szegedi paprikatermelők példáit követve most csokorba gyűjtjük a mindenkori paprikahirdetés kulcsszavait! A cikk…
Szent-Györgyi Albert egyike azon kevés magyar tudósnak, akik hazai és nemzetközi berkekben is igazi elismerésre tettek szert. A C-vitamin izolálásáért Nobel-díjjal kitüntetett kutató minden bizonnyal nemcsak hazánk, de az egész világ egyik legizgalmasabb személyisége. Valószínűleg sokan tudják, hogy a C-vitamin elkülönítéséhez Szent-Györgyi fűszerpaprikát használt. Talán ismert általános biokémiai zsenialitása, politikai jelentősége és fordulatos magánélete is.…