„A mi sokszínű kertünk.” A kampány zárása és tapasztalatai

„A mi sokszínű kertünk.” A kampány zárása és tapasztalatai

Kerti körkép elnevezésű, a környezetvédelemhez és a fenntarthatósághoz kötődő cikksorozatunkban gyakran hivatkoztunk „A mi sokszínű kertünk” című kezdeményezésre. A felhívás célja az volt, hogy a pályázók a saját kiskertük határain belül tapasztalhassák meg az élőlények és életközösségek számtalan kapcsolatát, a biodiverzitás jelentőségét. A program november közepén lezárult, eredményeinek ismertetésébe pedig mi is bekapcsolódunk. A mi…

A biodiverz kiskert és a IV. Röszkei Rózsapaprika Nap

A biodiverz kiskert és a IV. Röszkei Rózsapaprika Nap

A Röszkei Rózsapaprika Nappal a közösségépítés és a hagyományteremtés volt a célunk. Talán jó úton járunk, hiszen immár negyedik alkalommal készülünk az eseményre. A tematikába azonban idén kerül egy új elem: Lássuk, milyen szerephez jut majd a biodiverz kiskert! Paprikás közösségépítés – ahogy azt megszoktuk Ha valaki járt már az előző három rendezvényünk valamelyikén, a…

Kerti körkép VI. Műanyagmentes július

Kerti körkép VI. Műanyagmentes július

Idén a röszkei Beretzk Péter Klubbal pályázatot nyertünk a múzeumkert biodiverzitás jegyében történő fejlesztésére. Ez utóbbi törekvés azonban tőlünk függetlenül is hasznos és szükséges. Akár több hektáron gazdálkodunk, akár egy apró hobbykertet ápolunk, már nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Föld segélykiáltásait. A Kerti körképben időnként módszertani tippeket, programterveket osztunk majd meg, hogy minél többen haladhassunk…

Környezettudatosság és fenntarthatóság a Múzeumok Éjszakáján

Környezettudatosság és fenntarthatóság a Múzeumok Éjszakáján

Az izgalmas, kulturális programokat kedvelők valószínűleg jártak már Múzeumok Éjszakáján. Az esemény mára már számtalan résztvevő intézménnyel és programok garmadájával büszkélkedhet. Mivel a teljes áttekintés szinte lehetetlen, a változatos lehetőségek közül egy tematikus csoportot ajánlunk. A kezdeményezés eredete és a programok sokfélesége Az érdeklődők hazánkban először 2002-ben vehettek részt Múzeumok Éjszakáján. A kezdeményezés külföldi mintára…

Kerti körkép I. A Beretzk Péter Klub és a biodiverzitás

Kerti körkép I. A Beretzk Péter Klub és a biodiverzitás

Új sorozatunkban egy kétszeresen is aktuális téma felé nyitunk. Hiszen idén a röszkei Beretzk Péter Klubbal pályázatot nyertünk a múzeumkert biodiverzitás jegyében történő fejlesztésére. Ez utóbbi törekvés azonban tőlünk függetlenül is hasznos és szükséges. Akár több hektáron gazdálkodunk, akár egy apró hobbykertet ápolunk, már nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Föld segélykiáltásait. A Kerti körképben időnként…

Piros őrlemény „zölden”. Biopaprika és ökológiai gazdálkodás

Piros őrlemény „zölden”. Biopaprika és ökológiai gazdálkodás

Ha valaki igazán mélyre ássa magát a növénytermesztés és a mezőgazdaság témájában, hamar szembesülni fog a fenntarthatóság kérdésével. A növényápolásról szóló cikkünkben már mi is súroltuk a fogalmat. Kevesebb szén-dioxid-kibocsátás, tisztább levegő és víz, hulladékmentes törekvések, organikus talajkezelés…Ezek, az élet sok más területén is releváns fogalmak szorosan kapcsolódnak a biopaprika termesztésének lehetőségeihez is. Az ökológiai…