A fűszerpaprika szedési, feldolgozási időszakában talán illik Szeged és Röszke mellett egy másik, nagy paprikás múlttal rendelkező településről is megemlékezni. Annál is inkább, mert közelít a mezőgazdasági fordulópontnak is számító Szent Mihály napja, azaz szeptember 29. Álljon tehát itt egy összegzés a Szentmihály nevű faluról, Molnárné Szekeres Judit leírásának továbbításával, aki a Szentmihályi életutaknak is szerkesztője volt:
A Dél-Alföld időjárása olyan hűvössé és csapadékossá vált az utóbbi napokban – a Szent Mihály napi búcsú időszakában ez nem megszokott – hogy jogosan feltételezhetjük, idén talán elmarad a vénasszonyok nyara. Hűvös idő ide vagy oda, az őszi betakarítási munkálatokat el kell végezni ebben az évben is. Paprikaszedés ideje van most, amikor jólesne a meleg.
Szeged-szentmihályiként örülhetünk, hogy felénk az ország többi részéhez viszonyítva magas a napsütéses óraszám, ami nagyon kedvez a fűszerpaprika-termelésnek. Az időjáráson kívül a sok Szentmihály falujában élő, dolgos kezű ember földmunkákhoz való szeretetteljes hozzáállása is közrejátszott abban, hogy a falu a paprikatermelésben kiemelkedő tudott lenni. Alig van még egy olyan növény, ami annyi „dajkálást” igényel a pici mag elvetéstől a rendszeres öntözésen, a palántaültetésen, kapáláson, szedésen, szárításon, őrlésen át az értékesítésig, mint a fűszerpaprika.
Az egykori termelőszövetkezet – az Új Élet TSZ – megalakulásakor próbálkozott gépesíteni a munkálatokat, de csak az ültetést tudta sikeresen, a paprikaszedőgép használata – igen, volt ilyen! – kevésbé lett eredményre vezető, mert egyedül az ember képes kiválogatni a szedni való termést az éretlenek közül. Maradt tehát a kézi munka, és így folyik a betakarítás a mai napig kalákában, rokonokkal, barátokkal összefogva.
Mielőtt a paprikát nemesíteni kezdték volna, csak csípős változat létezett, ezért száradás után minden darabot fel kellett hasítani, kivágni az eret és kiszórni, összegyűjteni a magokat. Mindezt társaságban végezték a hasítólányok, napszámban. A magot pedig a falu artézi kútjainak kimondottan erre a célra szolgáló medencéiben mosták ki úgy, hogy közben lábbal taposták. Ezután megszárították, megőrölték a paprikabőrrel együtt, csökkentve a fűszer erősségét. A hasítás időigényes munkálatára a csípősségmentes változat kinemesítéséig volt szükség, ma már csak csipedik a termést, azaz eltávolítják a csumáját. (Egy pár éve megjelent, valószínűleg nem szegedi által írt tanulmány a „csipedés” szó eredetét összefüggésbe hozta a paprika csípősségével, pedig ahhoz semmi köze nincs. Csipedni, azaz a csumát lecsípni a nem erős termésről is le kell.) Szentmihály falujában számos paprika-kikészítő élt, például a Kotogány, a Farkas-Csamangó és a Kriska család, akik nemcsak a sajátjukat, hanem az általuk felvásárolt, a termelők által már felfűzött, és a családi házak falára akasztva, napon megszárított félkész-terméket is feldolgoztatták napszámosokkal. A magok taposása, mosása, és a hasítás jó társaságban nem volt nehéz feladat, viszont később következett a böjtje. Emlegették a régi öregek, hogy a munka végeztével kinek a keze, kinek a lába égett az erős paprikától. Éjszaka hideg, klórmeszes vízben áztatták, az hozott némi enyhülést, bár ha túladagolták a meszet, még jobban „ötte”.
Tetszett a cikk? Ha szeretne még paprikás és fűszeres témában, heti rendszerességgel cikket olvasni, hírt kapni az ÚJ paprika elkészültéről, iratkozzon fel hírlevelünkre. Feliratkozás után letöltheti Fűszerpaprika Kisokosunkat.
