Kedves Vásárlónk! Kedves Múzeumlátogatónk!
Ismét eltelt egy év, beértek a paprikák, termékeink új tételekkel gyarapodtak és elkészültek az első őrlemények. Hűvös tavasz után az idei nyáron újra melegünk volt, és amit már évek óta nem tapasztaltunk, volt részünk egy kis vénasszonyok nyarában is. A meleg nyár azt eredményezte, hogy tömegesen értek be, színesedtek egyszerre a paprikák. Az első szedések megtörténtek szeptember végéig, nagy részüket utóérleltük és megszárítottuk, és ezekből készítettük az első őrleményeket.
Az idén magasabb volt a szárazanyag tartalom a szedéskor, ami azt jelenti, hogy jobban tároltak a paprikák az utóérlelésnél. Reméljük, ez a piros szín tartósságában is jól meg fog mutatkozni.
Mindenesetre ne feledkezzünk meg arról, hogy az őrleményeket sötét, hűvös helyen (pl. a hűtőben), jól zárható edényben tároljuk.
Továbbra is gyártunk ételízesítőt, sósat és sómenteset (ez koncentrátum: 1 kg koncentrátum elkeverhető max. 2 kg sóval, ebből 3 kg sós ételízesítő lesz), és termékeink között van néhány új tétel is.
Áraink a következőek – kiszereléstől függetlenül (kiszereléseket lentebb láthatják):
Édes/csípős paprika: 2600 Ft/kg
Ételízesítő, sós: 1100 Ft/kg.
Ételízesítő koncentrátum, sómentes: 1400 Ft/kg.
Új termékeink:
Cajun fűszer – pikáns fűszerkeverék csípős paprikával és zöldfűszerekekkel (kakukkfű és oregánó), kiváló sült krumplira és sült húsra. Ára: 2600 Ft/kg
Grillzöldség fűszer – a fenti Cajun fűszernek a paprikamentes változata. Ára: 2600 Ft/kg
Kiszerelések:
Paprika: 100g, 250g, 500g, 1000g
Ételízesítő: 250g, 1000g
Cajun és grill fűszerkeverék: 250g, 1000g
Hamarosan elkészülő termékünk: csípős fűszerpaprikamag-olaj, amit a csípős paprika magjából hidegen sajtoltatunk. A magnak a préselése megtörtént, a szűrése és palackozása (40 ml és 250 ml üvegben) most van folyamatban. Ízre a paprika magolaj emlékeztet a tökmagolajra, színe sötétpiros, lehet az ételt is tovább színezni, ízesíteni (enyhén pikánssá tenni) vele. A 40 ml paprika magolaj ára: 450 Ft/üveg, a 250 ml magolaj ára: 1050 Ft/üveg lesz várhatóan. További projektünk: édes paprikamag-olaj.
A paprikák és ételízesítők kiszerelését gépi csomagolással oldjuk meg. A csomagok összeállítását, kiküldését magánszemélyek részére jövő héten tudjuk megkezdeni.
Szállítási költségek:
3 kg-ig: 1100 Ft
5 kg-ig: 1400 Ft
10 kg-ig: 1600 Ft
15 kg-ig: 1800 Ft
20 kg-ig: 2000 Ft
25 kg-ig: 2300 Ft
Reméljük, hogy a fenti feltételek mellett küldhetünk paprikát és ételízesítőt. Kérdés esetén kérem, keressenek.
Üdvözlettel: Molnár Anita, PaprikaMolnár Kft. – Röszkei Paprika Múzeum
6758 Röszke, II. körzet 50/B Tel: 62-272788 Mobil: 30-3718044 Email:paprikamolnar@roszkenet.hu
Tetszett a cikk? Ha szeretne még paprikás és fűszeres témában, heti rendszerességgel cikket olvasni, hírt kapni az ÚJ paprika elkészültéről, iratkozzon fel hírlevelünkre. Feliratkozás után letöltheti Fűszerpaprika Kisokosunkat.